Egerfarmos.hu

Egerfarmos a „Borsodi-Mezõség”-ben fekszik az Eger patak partján. Elõször egy okleveles forrás (Regesta Apr. 2120) 1261-ben említi, amelyben a tatárjárás után IV. Béla király úgy határozta meg az Egri Püspökség birtokát, hogy a béli nemesek földjétõl a szemerei és a farnosi nemesek területéig terjed. Ez viszont azt bizonyította, hogy honfoglalók lakták, mert a nemesi címet elsõsorban honfoglalók kapták, akik lehettek a magyarok hét törzséhez vérszerzõdéssel csatlakozott kabarok, mivel Bors vezér kabar volt.

Van olyan feljegyzés is, hogy Farnos a XVI. század végéig, a Rima patak bal partján volt, onnan telepedett át a reformáció idején a jelenlegi helyére. Ennek ellentmond az, hogy a templomot és a temetõt az 1200-as években építették és 1334-35-ben említik elõször a Pápai tizedjegyzékben. Fornos néven a Hevesi Esperesség plébániái között. Kandóék is 1575-ben nemesi kúriát szereztek az ismert helyen. Az egyik birtokos család a falu nevét használta, Fornosinak nevezte magát.

A falu neve 1261-ben Fornos, 1317-ben Fornas, 1333-ban Farnos, és akkor már külterülete a Szõke tanya (ZEUKE), 1346-ban Furnus 1773-ban Farnos és 1796-ban már Eger-farmos, elõször 1902-ben írják Egerfarmosnak és külterületként van említve, Fekete tanya, Mocsáry puszta, Prónay tanya, Szõke puszta.

A XV-XVI. században Borsod, majd Heves megyei falunak mondják okmányok, de Borsod megye határa régi térképeken az Eger-patakig tartott. Így volt ezzel Szihalom, Andornak, Szemere is, volt olyan is, hogy Eger egyik része Heveshez, másik része Borsodhoz tartozott (Tihamér, Almagyar, Felnémet). 1807-es törvényben Heves és Borsod megye rendjei csereszerzõdést kötöttek és 1811-tõl Egernek vízen túli borsodi része Heves megyéhez tartozott. Cserébe Ivánkát, Farmost, Szõke pusztát Borsod kapta. 1950-ben Egerfarmost, Mezõszemerét Heves megyéhez csatolták.

1405-ben a falu egy része „magvaszakadás” résvén a koronára háramlott (nem volt utód), amit a borosjenõi Bor Pál fia, László kapott adományként Zsigmond királytól, majd Rozgonyi Simon és öccse László nyeri el.

Késõbb birtokos itt Báthory András, a Barius család, Bosnyák Tamás, a Kandók, majd a XVIII. századtól az Atkári-Szalay, a Polgár és Kovács, Pocska, Forgách, Szegõ Brezovay, majd Vitéz, Prónay, Oláh család, többször birtokvitákkal.

1550-ben a töröknek adóztak (Egert 1552-ben nem tudták bevenni a törökök, de a vidéket megszállták) 10 házban 13 család adózott.

1675-ben egytelkes kisnemesek lakták a falut jobbágyaikkal. 1680-ban elpusztult a falu, a lakói még Eger megszállása elõtt elszéledtek, s pusztultak.

1696-ban Pocska Levin (aki hadi élelmezési biztos volt Egerben) a lakatlan pusztát 1450 forint váltságdíjért megkapta. Két Eszterházy lány bepanaszolta a megyénél Pocska Levint és a vizsgálat megállapította, hogy erõszakkal hajtja be a dézsmát és kényszerítette a jobbágyokat robotra.

Ezek szerint 1697-98-ban a jobbágyok újra letelepedtek.

1701-ben 6 felnõtt jobbágy férfi lakott a faluban. A Forgácz birtokrészt, mert részt vett a Rákóczi szabadságharcban, Szalayné Polgár Katalin és Brezovay György részére adományozta a kincstár, 1831-ben. Ekkor a Kandó testvéreket is megerõsítette farmosi birtokaikban a király.

A Subich család is valószínûleg itt lakott, mert a Kandókkal birtokvitába kerültek. 1708-ban Grósz Mihály serfõzõt épített itt, 1748-ben átköltözött Poroszlóra a serfõzõ házból a Brezovayak korcsmát építettek.

1786-ban a falu területe 3756 kataszteri hold, ebbõl rét 1320, legelõ 496, szántó csak 1859 kataszteri hold, amibõl 1670 hold 10 közbirtokos tulajdonában volt (gróf Károlyi, báró Orczy, Subicz, Brezovay, stb.).

A faluban ekkor 805-en laktak, 114 lakásban, 116 háztartásban.

A 10 kisbirtokos mellett 21 jobbágytalan kisnemes is gazdálkodott, ekkor a falu majorsági-nemesi településsé lett. 1828-ban 961-en, 1850-ben 810-en lakták, 1869-ben 936-an.

1849-ben egy farmosi ember vitte át a mocsáron éjjel a Klapka hadtestéhez tartozó Máriássy huszárokat, hogy biztosítsák Dembinszky tábornok számára Poroszlóra a Tiszához való visszavonulás útját. Ekkor 1849. március 1-én temették el a 4 ismeretlen szabadságharcos katonát, akiknek 1906. március 15-én az addig „ideiglenesen fennálló fafejfa helyett egy méltó márvány emlékkõ” állíttatott közadakozásból. Az akkori képviselõk 100 koronát, Brezovay László 210 koronát, a falu népe 90 koronát adott össze, akik nevét az emlékkõ aljában egy üvegpalackban az utókorra hagyták, köszönetet mondva az adakozóknak, külön Medveczky Kálmán jegyzõnek, Szoó József és Veres Gusztáv egerfarmosi lakosok buzgó fáradozásaikért.

1852-ben úrbéri birtokrendezés ment végbe, akkor már több mint 2400 kataszteri hold a szántó, ebbõl 2300 kat. hold a közbirtokosoké és a kisnemeseké.

A falu jellege keresztutas falu, középen egy kis dombon a templom.

A középbirtokosok kúriái a falu északi és délkeleti részén voltak nagy kertekkel és gazdasági udvarokkal, amik a birtokosok elszegényedésével megosztódtak.

Az 1785-ben készült térképen jól látható, hogy az Eger-pataknak két ága volt és a jelenlegi temetõ helyét Cséplõ-dombnak nevezték, ahol a gabonát cséphadaróval (fa-ostorral) csépelték ki.

1930-as népszámláláskor 1360-an éltek, 296 bel- és 14 külterületi házban (tanya). A határ területe 5073 kat. hold, amelybõl legelõ 461, rét 394, szántó 3903, 196 terméketlen. Négy középbirtokos 1760 hold területen, hét kisbirtokos 250 (hold) és kettõszáznegyvenhét törpebirtokos, átlag 3 holdon.

1949-ben 1247 fõ a lakosok száma, 320 lakásban. 1956-ban a község határa 4689 hold, ebbõl magán 2268 hold, a többi tsz tulajdon.

A vasút 1891-ben épült meg.

A villanyt 1950-ben vezették be a faluba, a vizet 1989-ben, a gázt 1994-ben.

1907-ben Hangya Szövetkezet alakult, fûszer-vegyes- vas- és textiláruval, elnöke Czirkusz Béla, ügyvezetõje Berényi Gyula. Boltkezelõ Bukta Imre. A 30-as években még két vegyeskereskedõ, három italmérõ és tizenkét iparos mûködött, volt egy vízzel hajtott daráló.

Egyéb érdekességek:

1710-ben pestis pusztított a környéken,

1748-ban és 1782-ben sáskajárás volt,

17856-ban verebek és nyulak pusztították a határt,

1863-ban áprilistól októberig nem volt esõ,

1874-ben is nagy volt a szárazság, ami ínséget és kolerajárványt okozott,

1867. decemberében leégett Egerfarmos,

1905-tõl megindult a kivándorlás Amerikába,

1913-ban annyi esõ esett, hogy a búzaasztagok kicsíráztak,

1916-ban csak szalmából volt jó termés, búzából 3 q/hold,

1929-ben és 31-ben nagy fagy, aszály, szerecsenpoloska járás,

1840-ben Központi Vasút Pest és Debrecen között –  a vasutat úgy tervezték építeni, hogy Berceltõl – Szõkepuszta – Egerfarmos – Lövõ – Ivánka – Tiszatarján vezetett volna Debrecen irányába és egy szárnyvonal Miskolc felé, de a szolnoki vasútvonal építése valósult meg, így Borsodba jóval késõbb jutott el a vasút.

Egerfarmos néhány adata a múltból:

*A lecsapolások hatására 1/3-ra csökkent a rét és duplájára nõtt a szántó területe